Archívum és kereső
Keresendő kifejezés: | Összes találat 2500db ( Oldalak) | Összes hír megjelenítése
Oldalak:
I. ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ SZERELÉSI BAJNOKSÁG VERSENYSOROZAT KIÍRÁS 2011.
2011. március. 04
A versenysorozat fő célja, hogy az ország mentő tűzvédelmében résztvevő szervezetek csapatai versenyszerű keretek között mérhessék össze felkészültségüket egy olyan versenyszámban, melynek hagyományai a hivatásos-, az önkéntes-és létesítményi tűzoltóságok, továbbá az önkéntes tűzoltó egyesületek tekintetében is azonosak. Célunk a bajnokság által a bajnoki cím és a kupa odaítélése a legfelkészültebb csapatnak.
MEGYEI POLGÁRI VÉDELMI NAP TAMÁSI 2011.
2011. március. 04
Az 1992 óta nemzetközileg megrendezésre kerülő Polgári Védelmi Világnap alkalmából a földrengés témakörét kiemelten kezelve a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakmai előadássorozattal egybekötött ünnepi megemlékezést tartott 2011. március 1-jén. A rendezvénynek ezúttal a Tamási Vályi Péter Szakképző Iskola adott otthont.
VESZÉYBEN AZ UTAKON 2011.
2011. március. 04
A közlekedési balesetekre néha csupán apró bosszúságként gondolunk, néha azonban nem csak anyagi kárral járnak, hanem akár súlyos személyi sérülést is okozhatnak, sőt legrosszabb esetben emberéletet is követelhetnek.
ÜNNEPLÉS A POLGÁRI VÉDELEM NAPJÁN - OKF - BUDAPEST 2011.
2011. március. 03
A Polgári Védelem Világnapja alkalmából hagyományosan koszorúzási ünnepséget tartottak a légoltalom és a polgári védelem hősi halottjai emlékét őrző márványtáblánál a BM OKF épületében, majd ünnepi állománygyűlés következett, ahol közel száz kolléga vehetett át elismerést.
POLGÁRI VÉDELMI NAP-FŐIGAZGATÓI KÖSZÖNTŐ BUDAPEST 2011.
2011. március. 02
1992 óta minden évben megünnepeljük a polgári védelem napját, így lesz ez az idén is. 2011 március 1-jén nem csupán a hagyományoknak akarunk eleget tenni, amikor a figyelmünk középpontjába a polgári védelmet helyezzük, számot kívánunk vetni mindazzal, ami az elmúlt hónapokban az országban, és a polgári védelem terén történt.
TAGSZERVEZETEINK ÉLETÉBŐL: A TOLNA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG ÉVÉRTÉKELŐ ÁLLOMÁNYGYŰLÉSE SZEKSZÁRD 2011.
2011. március. 01
A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2010-es évet értékelő állománygyűlést tartott 2011. február 24-én, melyre meghívást kaptak a megye tűzoltóságainak parancsnokai, és mindazon szervezetek vezetői, képviselői, melyekkel az Igazgatóság partnerkapcsolatban áll.
Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség (c) 2008 Minden jog fenntartva!
Készítette: